Ismét jelentkezek. Nem tűntem el, de nem biztos, hogy minden nap fogok írni, igyekszem, de tegnap sem volt semmi izgi. Ma már több mindenről tudok írni.
De nézzük a tegnapot. Reggel "kitápászkodtam" az ágyból, házit írtam, aztán mentünk az egyetemre. Az óra tetszett most is, nekem való, már talán írtam. Egy kis gyakorlás, új dolgok, gyerekekkel kapcsolatos videó. csak keveset beszélünk órán. Bár törekszik rá a tanár. A könyvet is megrendeltem már, mert letölteni sem lehet, fizetni kell érte, szóval az amazon.es nemsokára küldi. Az esti órán pedig végre helyzetbe hoztak...vagyis meg kellett szólalnom. Nem volt világszám, - és most nem azért mert annyira pesszimista meg nem tudom mi vagyok, hanem mert ez az igazság. De túléltem. A tanár is értette miről magyarázok. Az otthoni iskolai rendszerről kellett beszélni, meg a tanítás fajtáiról...Csoportban vagy nem, mikor válaszhatnak először érdeklődési körük szerint a diákok...stb. Sok új szót lehet tanulni, meg ugye magas szinten létezünk azokban a percekben, órában. De jó, kell a kihívás.
Majd holnap, ha lesz már UB cardom, akkor be tudok lépni, megnézni a dolgokat, pótolni a házikat. Elmenni Albával a rendőrségre bejelentkezni. Jut is eszembe írni kéne Neki. :S
Ma meg gyakoroltam egy kis angolt, de nem sokat, mert későn keltem, 2-kor meg spanyol óra!!!!!Ma végig megtartotta a Sonia. Szép név. De csak 2 órás lesz, nem 3. Pedig kell a tudás. Ma is csak spanyolul beszélt, de mivel hozott lapokat feladatokkal, értettük (én legalább is), hogy mit kéne csinálni. Bár fura, hogy nem értjük mindig elsőre mit akar pontosan, de hát tudja nagyon jól, hogy nem tudunk spanyolul, szóval...De látszólag ez nem akadály számára :). Vettük a bemutatkozást, köszönéseket, számokat, ma is betűztünk neveket, egy kis spanyol nyelvű hírességeket is belecsempészett a feladatokba. Azért ez a cím. ( Ez nem mindig függ össze a mondanivalómmal, de már rájöttetek, szerintem.) Bingóztunk is, majdnem nyertem, két számon múlt.:P Csak 20-ig tanultuk a számokat, de épp elég ez is. Lássuk csak mi volt még. Országneveket, meg nemzetiséget kellett keresni keresztrejtvényben, kitalálni melyik országból származik a jazz meg a tequila. Ilyen alapokkal foglalkoztunk csak. De azért is jó, hogy csak spanyolul beszél, mert jobban megjegyzem a kiejtést, meg a beszédet. Szinkó, sziete, mehikó, eszkucsa, sampán, ablo...stb. Úgysem értitek miről magyarázok. Bírom ezt a nyelvet. :) Szóval csak 2 órás volt, utána tejet akartam venni a boltban meg sajtot, de végül zöldséget is vettem, és lett itthon nagy örömködés, mikor elkészült belőle a lecsó. Hungarian lecsó. :) De sajnos csak zöld meg piros paprika volt, nem lecsónak való, és nem puhult meg annyira, de nekem ízlett. Maradt holnapra is. :) Aztán még vasárnap láttam, hogy ma este a Szent Egyed közösség tart imát a szegényekért. Ott a helyem gondoltam, akkor is ha nem értem. De nem voltak sokan. A közösség sem, meg a résztvevők sem. De szimpatikusak voltak. Nem sikerült beépülnöm, de legalább tudom, hogy itt is van. Hosszú sem volt, csak mint otthon, egy ilyen. Aki volt, az tudja. Aki nem,azon nem tudok segíteni...:(
Este itthon Bia adott nekem venezuelai édességet, mert volt valami latin boltban, ahol kapni Latin Amerikai cuccokat. Kedves volt tőle. A takarítási "listát" is kitette a hűtőre:) Aztán beszélgettem vele kicsit, megmutatta a volt barátját, aki a Forma 1-ben nyomul. Szerintem páran ismerhetitek...Pastor Maldonado. 2 éve jártak, vagy 2 évig. Annyi biztos, hogy Magyarországon, meg Monacoban ott volt vele ő is. Mikor házit írtam, nem nézte hangosan a tv-t, sőt meg is kérdezte, hogy zavar-e ha bekapcsolja. Ilyen sem volt még. De tényleg kedves, csak más szokásai vannak, mint nekünk. Most meg nemrég gyógyszert kért a fejfájására. Adtam neki Treo-t. Attól ugye nem lesz baja, anya?
Jól érzem magamat, munka még nincs, nagy erőkkel ugyan nem keresek...Kéne gyártani otthonra a beadandókat, itt is kitalálni, hogy miről írjak. De ez holnap el fog kezdődni. Ígérem.
Hasta manana! Or not.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése