Voltunk a bolhapiacon, olyan volt, mint otthon a József városi piac, csak itt több román, meg török, meg nem tudom ki árul, meg régiségek tömkelege. Olyan érzés volt ott sétálgatni, mintha otthon lennék. :) Aznap legalább még sütött a nap, szép kellemes őszi idő volt. Vasárnap viszont már ködös, hidegebb.(Ma meg 11 fok..ZZZZ.) Ráadásul előtte este ittam egy pohár csapvizet, és nem esett jól. Egész nap rossz volt a közérzetem, és bágyadt voltam. De azért elmentünk a városba kicsit sétálgatni, de haza kellett mennem, mert nem voltam jól. Majdnem kitartottam hazáig, de sajnos a zöld metróról leszállva kicsit elájultam...(Anya, itt most ne aggódj, már jól vagyok, csak nem ettem semmit aznap.) De kedvesek voltak az emberek, odajöttek, vártak, míg jön a mentő, mert közben a metrós nénik kihívták, a biztonság kedvéért. Félig spanyolul elmondtam nekik a szorit. Aztán megmérték a vérnyomásomat, meg a vércukorszintemet, de semmi komoly. Itthon kipihentem magamat, aztán másnapra minden rendben volt.
Közben voltak ketten megnézni Joao (portugál lakótárs) szobáját, mert december 1-től már nem lesz itt. Két angol nyelvű lány volt itt, az egyik néger volt, annyira jó lenne ha valamelyik itt lakna, lehetne velük beszélgetni, mert Anna is hazamegy 9-én. :(
Ma volt az utoló spanyol óránk, jövő héten írunk egy tesztet, utána meg eszünk-iszunk:) Bemutattuk óra leőtt a magyar konyhát, mert az étterem volt az előző óra témája. A csehek annyira viccesen adták elő, belekeverték a marihuánát mert hasonlított egy spanyol szóra, végig csak spanyolul beszéltek, de kb. 5 szót ismételgettek:" muy bien, muy importante, famoso, tamiben, si? " Haláli volt. :) A tanárnő is csak mosolygott.
Most sütöttem meg a pizzás csigát, aztán megyünk este ki a reptérre, mert különben lekésnénka gépet. Majd csak pénteken jövök újra, mert csütörtök este érünk haza Gran Canariáról. Gondoljatok ránk, nehogy bármi rossz történjen, a messziségben.
Pénteken lesz az utolsó international óra, megyünk cava tour-ra, valami közeli településre. Biztos jó lesz. Jó arcok a többiek, csak alig vagyunk együtt velük. :(
Lifehouse- Between The Raindrops ft. Natasha Bedingfield
2012. november 27., kedd
2012. november 23., péntek
Once upon a time...
A koncert nagyon tetszett, ingyen volt, nem nagy teremben, de így is élvezhető. Az előadás csak 1 órás volt, 3 fellépővel, vagyis több, de 3 részben. Zenekar a végén, zongora meg valami trombita, meg sajnos olyan hangszerek, amiket nem ismerek fel, fúvósok. Vivaldit játszottak, meg spanyol szerzőktől. Növendékek létpek fel a tanáraikkal, de szerintem nagyon ügyesek voltak, nem rontotta el az, hogy nem profi híres művészek játszottak. Máskor is szeretnék még elmenni, kikapcsolódni, ha csak arra az egy órára is.
Utána votlunk ezen a night shoppingon is. Szereztem ingyen popcornt meg gin-t. Mindenki sorba állt érte, szóval nem volt gáz. Ennyiben hasonlítanak a magyarokra, mert nálunk is ez van, bár ami ingyen van azt mindenki szereti, akár osztrák, akár német. Nem? A Svájci sajtkóstolónál is majdnem fellöktek, pedig nem csak 100 db volt összesen, egész este rakták ki az újabb falatokat. Én is kóstoltam vagy 3 félét, de egyik sem volt ismerős...:( Anna születésnapját a McDonaldsban zártuk, onnan mentünk haza Nit bussal, vagyis éjszakai busszal. Nem is láttuk még a várost ezelőtt buszból, mert csak metróval járunk mindenhová.
Ma, mivel éjjel fél 3-kor feküdtünk le, későn keltem, de elmentem futni a partra. Jó volt, de mindig sok idő megy el azzal, míg odaérek, meg vissza. Csak az 1 óra. De szépen sütött a nap, a tenger nagyon szép kék volt, nincs okom panaszra.
Aztán jött a tonhalsaláta, nem tudom eddig miért nem ettem meg, nagyon finom. Vagy csak azért, mert ahogy én csinálom, az jobban ízlik? :P Majd pedig megnéztem a Holt költők társaságát. Régen mindig azt hittem, hogy "Holdköltők" :) Nagyon nagyon jó film. Nézzétek meg, ha eddig még nem sikerült! Nem fogtok csalódni!
Holnap megnézünk egy bolhapiacot,jön Jenny is, a német lány. Eddig ez a terv. De van még sok hely, amit nem láttunk. :)
2012. november 21., szerda
Mit sütsz kis szűcs?
Olyan kenyeret sütöttem a minap ( tegnap), hogy csak na! Olívás-hagymás. Mert itt mint már mondtam, elég drágán adják a kenyeret. :) Másik nagy örömöm, hogy ma sikerült jól megcsinálni az előadásunkat, meg is dicsért minket a "tanbá", mert milyen eredeti ötletünk volt. A többiekéhez képest tényleg az volt. De mikor kitaláltuk, azt hittem, hogy átlagos lesz...Általunk választott filmekből vágtunk ki olyan részeket, amik tanulságosak, vagy megjelenik benne a saját ideális iskolánk valamelyik jellemzője. Az én filmem a To Sir, with love volt, kissé régi film, de szerintem nagyon értékes. És a mai fiataloknak is van mondanivalója. Arról beszéltem, hogy az én véleményem szerint, fontos lenne, ha a tudás és a tananyag mellett az életről is tanítanának, embert faragnának a diákokból, főleg azokon a helyeken, ahol a szülők valamiért nem képesek erre, vagy nincsenek is szülők. A tanároknak pedig egyfajta páldaképnek kéne lenniük, akit lehet tiszetelni, "közelebb megy" a diákokhoz, persze, ez tényleg ideális, mert manapság erre nem vágynak a diákok. Vagy ki tudja? Meg még arról, hogy ezeket a plusz ismereteket bármikor használhatják az életben, és többek lesznek ezzel is. És még ezt ragoztam. :) Szóval sikeres nap volt, reggel még izgutlam, meg ráadásul haza kellett jönnöm a pendrive-ért, plusz 40 perc...:S De sikerült minden.!
Délután international session volt, az art novo vagy nuevo, modernismo épületeket néztük meg, mint pl. Antoni Gaudi Casa Batlló-ját, mellette a Casa Amatller by Josep Puig és a Casa Fuster, Lluís Doménech i Montaner épületei. Beszéltek még a város alaprajzáról, miért ilyen szabályos. Miért vannak a házak közepén udvarok, kertek, közparkok. Be is mentünk egy ilyen udvarra, ahol egy nagy régi víztorony állt, körülötte pedig szökőkút és medence keveréke volt, nyáron ott fürdenek a gyerekek. Nem mesés? Ezután este elmentem egy előadásra, amit a szociológia óra helyett tartottak nekünk, csak éppen spanyolul van. Nem értettem a felét sem, persze, de el kellett azért menni, illetve ajánlott.De megoldottam és vittem magammal újságot, jó barát ilyenkor a rejtvény. Holnap menni fogunk a konzervatóriumba koncertre, már várom, hogy milyen lesz, mert bárki bemehet. :) Utána pesif shopping night lesz mese témával...Meglátjuk mit hoz az este. Sok ember lesz az biztos.

Egyik nap a délutáni napsütésben sétálni témadt kedvem itt a környéken és találtam egy dombot, hegyet...itt nem messze, amiről belátni az egész várot. Felfedeztem, hogy a Güell park légvonalban egy karnyújtásnyira van innen, de meg kell kerülni a dombot, meg metróval is messze van...:) De jó volt onnan nézni le a városra, a nap kellemesen szórta sugarait.
Na, most valamit sikerült átadnom, de nem minden nap történik ennyi minden, vagy csak nem hat rám?
Sorry, de nem tudok több képet feltöleteni, mert megtelt a picasa-m. Majd valamit kitalálok.
2012. november 18., vasárnap
Barbie magazin fotózás...
A human tower nagyon jó volt, különböző életkorú emberek már nagyon régóta benne vannak ebbe a közösségbe, és csak úgy összejönnek, építenek egy ember-tornyot. Meg van a rendje, módja, ki hol áll, ki mászik fel a tetejére, fegyelmezetten kell csinálni, nehogy baleset legyen belőle. Jó élmény volt, a többiek is beálltak segíteni.:) Én nem...:( Onnan éjjel értünk haza. Szombaton délután elmentünk a magyar étterembe, ittunk Sopronit, meg házi baracklekváros palacsintát, gulyást is ettek. Jól megkérték az árát...:S Majd kis fejtágítás után elmentünk a Torre Agbar-hoz, ami olyan mint egy kúp, az itteniek "végbélkúpnak" csúfolják, mert nem a kedvencük. Este ki van világítva, elég jó látvány volt. Próbáltam képet csinálni, de még annyira nem értek ehhez a géphez, rájöttem. :x
Ma meg filmet (To Sir, wit love) néztem az angol projektünkhöz, Szentmisén voltam, közösen összeültünk megbeszélni a projektet, és eltelt a nap.
Jönnek a képek!
Igyekszem majd érdekes dolgokról is írni...de most nagy punnyadás van.
Nóri, boldog születésnapot kívánok!
2012. november 16., péntek
Human towers
Ma két International Seminar is lesz, mert a szerdai sztrájk miatt eltolódott mára. Az egyiken az egyetem épületeit nézzük meg a másikon pedig az ember tornyokat...( emberek egymásra állnak és ezt élvezik) :) Majd fényképezek, bár este 9-kor nem nagyon látni semmit. Most pizzát kelesztek, végre találtam élesztőt, így most minden nap élsztős kaját fogok enni. Tegnap a magyar csapat összeült, hogy megbeszéljük a projktünket az angol órára. Elég hamar megszületett az elképzelés. Az ideális iskola címmel kell valamit virítani.Utána meg jártuk az üzleteket, este 10-kor értünk haza. De nem vettem semmit, nyugodjatok meg. :P
Az idő még elég kellemes, csak este van hűvös. Sajnos nincs mit mesélnem...A héten elkezdem a cikkek olvasását az esszéhez...Passz.
2012. november 14., szerda
Vendégek nálam
Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, de csak azért, mert két nagyon kedves barátnőm volt itt a hétvégén meglátogatni. Egész nap jártuk a várost, vagy éppen a Montserrat szikláit koptattuk. Voltunk a tengerparton, egy szép parkban, megnéztünk egy kivilágított szökőkutat a Palau Nacionalnál, a régi aréna tetejére is fellifteztünk megcsodálni az esti fényeket. Hétfőn a Sagrada Familiát néztük meg, felmentünk a toronyba is, láttuk hogyan építik tovább. Azután a Güell parkba mentünk, ott élveztük a napfényt és megettük az ebédet, jó kis tejberizs. Ezután igyekeztünk a partra, mire odaértünk, már jóval kevesebb ereje volt a napnak, de így is szép volt. Sétáltunk egy nagyot még utoljáta együtt...Aztán este vacsoráztunk egy nagyot. Kellemesen el is fáradtunk. Hamar eltelt a nem egész 4 nap. Sok kép készült, fel sem fér a picasamba...:)
Azóta volt spanyol óra is, ahol szomorúan vettem tudomásul, hogy már csak 3 alkalom lesz...Ma sztrájk van, este talán lesz óra, bár semmi kedvem hozzá. Ilyen felhős, ködös idő van. Néztem még jó helyeket, ahoáv érdemes elmenni, de nincs agyonreklámozva.
Gyorsan telik az idő is. Most még fáradt vagyok vagy nem tudom mi van, de nincs valami jó hangulatom...Meg a nap sem süt.
Pár képet azért töltök fel a hétvégénkről.

2012. november 9., péntek
Forró és sótlan
Ma nem mentem sehová, mert nagy terveim voltak itthon. Takarítani, angol házit írni, sütit sütni és más nem...:)
Ebből mindent sikerült megvalósítani, a lakás csak úgy ragyog. Mivel holnap jönnek a lányok ( Ági és Dada) valahogy ki kell néznie a lakásnak, főleg mert nem volt kitakarítva a fürdő, és így az egész lakást kialmoltam. Meg a kis szobámat.
Aztán sütöttem sütit. Meg majd elmegyek a polifoamért amin alszunk, vagy alszik majd valaki...És korán lefekszek, hogy holnap frissen tudjam fogadni őket a reptéren....
Majd talán kedden jelentkezek újból. Addig is szép novemberi napokat!

2012. november 8., csütörtök
Oreooo
Megkaptuk a szociológia take home paper eredményét, és bár a többiek, akiket tudok, mind 7-est kaptak, nekem jó a 6-os is, mert örülök, hogy nem azt írta, hogy ez egy kalap....és hogy írjam újra, vagy ki vagyok csapva a kurzusról mert kimásoltam a cikkekből....De nem!!! 6-os!!!! kb. 2-es vagy nem tudom, de nekem bőven jó....hiszen ne tudjátok meg mennyire nehéz volt nekem...Nagyon.
Más nincs....
18 fok van, este hűvös, de elmegy...:)
Üdv...
Más nincs....
18 fok van, este hűvös, de elmegy...:)
Üdv...
2012. november 4., vasárnap
Horsriders Toward the Abyss- avagy 2,5 óra a lépcsőházban
Pénteken a halloween buli vagy az annak nem nevezhető alkalom jó volt, bár mi csak 1,5 órát bírtunk ki.Egy kis bárban volt, több magyar is megjelent. De éjfél után leléptünk, elmentünk kebab/kebapozni. Aztán meg haza. Nem volt semmi extra. Persze a befektetett energia és pénz annyira nem térült meg, de most már mindegy. Tegnap nagy elánnal elterveztem, hogy elmegyek a "posh" konditerembe, el is indultam komplett felszereléssel. Erre ott közlik, hogy csak akkor 11 euro, ha taggal megyek. Nesze neked. Amúgy 30 euro ha be szeretném tenni a lábam néhány órára. Így kissé csalódottan hazafelé vettem az irányt. Majd főztem egy nagy adag chilis babot. Bikahússal...:P Ti is szeretitek, ugye? Nem volt rossz egyébként, csak az otthoni chilis bab alapnak kicsit intenzívebb íze van, mint amit nekem sikerült összehozni. De most van mit ennem, mert van almalevesem is. Ebéd után elmentem a városba egy másik magyar lánnyal a sulinkból, csizmát akart venni. Lejártuk a lábunkat, de semmi. Egyrészt magas árak vannak, neki meg sajnos 42-es lába. Onnan hazatérve tapasztaltam hogy nincs kulcsom. Útközben találkoztam ugyan Annáékkal, de hiába mentem utánuk, a metróra szálltak fel, nem a boltba mentek, ahogy mondták. Így következett be az, hogy 2,5 óra volt míg ők hazaértek, mert természetesen, ilyenkor senki nincs ám itthon. A lépcsőházba egy fenti szomszéd engedett be, úgy hogy felcsengettem hozzá..is. De volt nálam egy könyv, meg képeslapot is kellett írnom, aztán valahogy csak eltelt az idő.
Ma a Picasso múzeumba megyünk a lányokkal, mert ma ingyenes. Meg minden vasárnap 15-20-ig.Az idő még elég jó, kabát csak este kell, akkor sem muszáj. 16-23 fok között. A karácsonyi dekoráció már itt is fent van, de még nincs bekapcsolva. Az üzletek már készülnek a karácsonyra. Gondolom otthon is megérkezetek már a csokimikulások. :) Most még házikat írok,aztán ebéd után megyünk csak.
A címben szereplő szám illik a tegnapi lépcsőház fogsága c. témához.
Végül pedig csatolok pár képet a pénteki bohóckodásról...A gyenge idegzetűek ne nézzék meg...
![]() |
Én, a robot |
![]() |
"Metró zombik" |
![]() |
Milyen szimpatikus társaságom van! |
Orosz mikulás robot |
A lakótársam és ....a barátja...:S |
2012. november 1., csütörtök
Tejberizs 3x1
Túl a barátságon...Jaj, nem az egy film...Túl a nehezén, újra jelentkezek innnen, Katalónia szívéből.
Szaladnak a napok, már azt sem tudom mitóta vagyok itt. A héten megkaptuk az angol levél eredményét. Igaz, hogy nem lett rossz, főleg elsőre nem, de mint mindig kissé maximalista vagyok. 50/39. A tanár beteg, meg általános sztrájk is volt szerdán, így nem volt óránk. Szociológiából katalán előadás volt, így azt kihagytam, helyette jó lesz cikket olvasni:) A héten is a könyvtárban voltam többnyire, elég otthonos már. Már csak egy beadaandót kéne alkotni.
Elindult a fűtés is, teljes gázzal...:) Sikerült a bauxitfőzelék, akarom mondani babfőzelék is. Nagyon nem tudok miről beszámolni. Holnap készülünk egy partyba, egy magyar csaj tartja, olyan halloween féle lesz. Tudom,a nemzet szégyene vagyok...meg stb., de nem viszem túlzásba, csak mintha farsang lenne..
Ma megállított egy motoros srác az egyetem felé, de sajnos nem a Mario Casas volt (3MSC). Meg spanyolul sem tudtam segíteni szegénynek. Sokat mondtam mostanában, hogy nem tudok spanyolul, bocsánat. A spanyol órán nem írtunk semmit végül, de legalább tanultam szavakat, igét ragoztunk, határozószavakat tanultunk. Meg egy kis csoportos feladattal gyakoroltunk. De végre fény derült arra titokra (számomra titok), hogy a finn srác miért jön mindig az óra közepén.Ő egész eddig azt hitte, hogy 3-kor keződik. Közben meg 2-kor. Kész.
Volt nemzetközi óra is, aminek csak a második felére értem oda az ebéd, későn indulás és a metró sztrájk miatt. Egy kedves néni tartotta a híresebb népmesékről, irodalmi alakokról. Óra végén láttam, hogy a Piroska és a farkas nagyon sok nyelven ott van az asztalon. Kérdezi tőlem, hogy honna jöttem, mondom Hungary, erre ő: Piroska, Piroska. Nem értettem, miért mondja nekem. Aztán kapcsoltam, hogy meg van magyarul is. Egy kicsi könyv, de olyan illusztrációval mintha számítógépes lenne, mini kockákból álltak a képek. Elég modern volt...:S
Nagyjából ennyi, a mese mára. Mindenkit üdvözlök, szép napokat!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)