Szóval, nemsokára szünet következik Barcelonai létemben, és irány vissza a honba. Sajnos már Anna hazautazott - neki nem biztos, hogy sajnos, mert sok dolga van- de nekünk, akik itt maradtunk, bizony sajnálatos. De örülök, hogy itt volt, együtt lakhattunk,és kicsit megismertem.
Az utolsó hetén Mikuláskor elmentünk a városba és némi dolgot vettünkmondván, ezt hozta a Mikulás, pénteken felmentünk a Tibidabora, jó élmény volt a lányokkal. Vettem olyan karamellás almát, hmmm, sokáig tartott elnyalogatni, de sikerült. És belül valódi alma volt, nem hagyma, kedves Lilla.:) Vacsorára átjöttek a lányok, csaptunk egy rögtönzött lányos estét, megnéztük Anna szereplését az Ágacskában, ami szerintem tetszene egy két óvodapedagógus ismerősömnek. Szombaton pedig utoljára felfedeztük a várost, kezdve a mellettünk levő dombbal, ahonnan belátni Barcelonát. Utána a Sagrada Familiánál vadásztunk olcsóbb szuvenírre, majd a La Ramblán, betértünk egy utolsó natural drinkre is a piacon ( valódi gyümölcslé, több kombinációban), majd pedig a part felé vettük az irányt. Közben még szépen sütött a nap, meg is álltunk egy padnál napfürdőzni. Utána még a tengerbe is belementünk, na jó csak bokáig, de épp elég volt, kissé hideg... meg kagylót gyűjtöttünk. Hazafelé busszal mentünk, mondván alig hanszáljuk ki, hát, tartott vagy 50 percig míg hazaértünk. Utána én futottam Szentmisére, onnan meg a karaoke estére, ami egész jó volt. Leszámítva hogy nem szeretek énekelni...De Annáért mindent! Reggel pedig nyomás a reptérre.
Hétfőn megírtuk az angol tesztet, ma meg is lett az eredmény. Nekem tetszik, igaz,hogy pár alap hibát nem kellett volna véteni, de már mindegy. Jövő héten újra írunk...Nice!
A héten elkezdtem az angol esszéhez a cikkeket olvasni, hétfőn megyek konzutlálni a nénivel, akit egyébként egyre jobban kedvelek. Szívesen meg is nézném egy napját, meg ilyesmi. Van benne valami vonzó tulajdonság, annak ellenére, hogy néha irreleváns amit elvár tőlünk.
Holnap lesz egy koncert ismét, arra szeretnék elmenni este, hétvégére pedig elég meleget mond, 19-21 fokot! Aztán otthon meg majd jajgatok a hidegtől...
Szép hetet továbbra is!
Egy csók és más semmi :p a Tibidabón |
![]() |
| Anna csodás panoráma fotója |
![]() |
A lányokra várva... |
| Szabadság-szobor ( almát és UB-s naptárat az egyetemistáknak c. kép) |


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése