Már egy hete itthon üdülök, kicsit megfeledkeztem a blogról. Pár szót ejtek az eddigiekről.
Furcsa volt visszajönni, mintha el sem mentem volna, mindenki olyan kedvesen fogadott:) Na de hamar megszoktam a légkört, és már kezdődött is a szokásos rohanásom. Innen (otthonról) Sopronba, onnan haza, aztán már karácsony is lett.
A kollégiumban is voltam, igazán szépen sikerült az ottani ünneplés is, az a sok karácsonyi dal, az idősek otthonában a nénik, akik meghatódtak pár kedves dalunktól, a beszélgetések.
A Szenteste is szép volt, de gyorsan elszaladt. Nővéremékkel élő"adásban" karácsonyoztunk, még fotó is készült:) Vacsora, Szentmise este, majd alvás. Ma is kb. ez volt a menetrend, ebéd, rokonok, aztán most már itthon vagyunk. Angolozni fogok most, mert szünet után írunk is újra.
Aztán vége is lesz a szünetnek, de még megyek Regnum szilveszterezni Sopronba, onnan Csobánkára a közösséggel, nincs megállás január 1-ig:)
Mindenkinek áldott, szent, boldog ünnepet, békében és szeretetben teljék:)
Bon Nadal! / Feliz Navidad!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése